A tobzoskák vagy tobzoskaalakúak (Pholidota) a méhlepényes emlősök (Placentalia) egyik rendje. Korábbi rendszerekben (például Urania Állatvilág, Dudich–Loksa-állatrendszer) egy teljesen különálló rendnek tekintették, és teljesen homályosak voltak a rokonsági kapcsolatai más emlősrendekkel. Egyesek a vendégízületesekkel (Xenarthra) hozták rokonságba őket, és mindkét csoportot rovarevő ősökre vezették vissza.

A legújabb molekuláris biológiai kutatások segítségével kiderítették, hogy a csoport hol helyezkedik el az emlősök törzsfáján. A tobzoskaalakúak ma élő legközelebbi rokonai a ragadozók (Carnivora). A két csoport közös őse kb. 75 millió éve vált el egymástól, és egyik ágon a tobzoskák, a másikon a ragadozó emlősök csoportjai (kutyaalakúak, macskaalakúak, úszólábúak stb.) alakultak ki. Mindebből az következik, hogy a két rend egy közös csoportban vonható össze, vagyis egy kládot alkotnak.

A tobzoskák magányos állatok, soha nem járnak csoportban. A hímek és a nőstények csak a párzási időszakban találkoznak egymással. A párzásról, megtermékenyítésről  és vemhességi időről szinte semmit sem tudunk. A párzás, majd az ezt követő vemhességi időszak után születik meg az egyetlen, jól fejlett utód, mely a kibújás után megkapaszkodik az anyaállat farkán. A kis állat jó ideig szopik anyja két emlőbimbójából. Később rááll a tobzoskákra jellemző táplálékra: hangyákra és termeszekre.

A tobzoskák tápláléka igen egyhangú: főképp hangyák és termeszek – mint azt már említettük. A hangyákat kikaparják bolyukból, a termeszek erős falú várait hatalmas körmükkel törik fel. Ezután hosszú nyelvükkel szinte felnyalják a rovarokat, melyeket aztán megemésztenek.

Táplálék után éjjel járnak, nappal nem lehet találkozni velük. Saját földalatti odvukba húzódnak meg napközben, ha hajnalig nem tudnak hazaérni, akkor helyben a földbe ássák magukat és összegömbölyödnek. Egyes fajok fákon pihennek. Rendkívül jól másznak fel akár a pálmafákra is; ebben erős karmuk és egyensúlyozó szervük, a farok segíti őket.