Just-Savanna - Tudj meg mindent a Szavanna állatairól
Állatok
Állatok : Fehérfarkú ichneumon

Fehérfarkú ichneumon


A fehérfarkú ichneumon (Ichneumia albicauda) a mongúzfélék családjába tartozó ragadozó. Az „ichneumon” név „felkutatót” jelent.

Afrika jelentős részén elterjedt faj, Szenegáltól és Egyiptom déli területeitől délre egészen Namíbia északi részéig és a Dél-afrikai Köztársaság keleti területéig előfordul. Ezeken kívül az Arab-félsziget déli felén is előfordul.

Elsősorban szavannák és bozótos területek lakója, de dús növényzetű folyópartokon és erdők szélén is megjelenhet.

Éjszakai életmódú, magányosan élő faj. Nappal faodvakban, vagy nagyobb állatok, így földimalacok vagy varacskos disznók elhagyott üregeiben pihen. Elsősorban rovarokkal táplálkozik, de kígyókat, egyéb hüllőket, kisemlősöket is elfogyaszt, sőt elég sok gyümölcsöt  is eszik. Területtartó állat, mindkét ivarnak különálló területe van, melyet hevesen védelmez az azonos nemű fajtársakkal szemben. Egy hím és egy nőstény területe részben átfedhet,de az egyedek között a szaporodási időszakon kívül semmilyen kapcsolat nem áll fenn.

 
Just-savanna

Köszöntelek a just-savanna.gp-n, ahol megtudhatsz nagyon sok érdekességet a szavanna állatairól. Olvashatsz ismertetőt magáról a szavannáról is. Remélem mindent megtalálsz ami érdekel a témában.

Az oldal a G-Portál História portálépítő versenyére készül, ám a verseny után is tervezem a szerkesztést. Remélem a megadott határidőn belül elkészülök mindennel amit tervezek.

Források:
wikipédia
sulinet
geographic.hu
port.hu

Kezdőlap    Szavanna    Állatok
Érdekességek

Afrikáról volt régebben egy verseny, amire készítettem egy portált. Így a Szavanna részhez külön nem írok le mindent Afrikáról hiszen nem az a verseny témája. Ha esetleg érdekel valakit ...
Africa-online

 
Másik oldal

 
Ajánló

Könyv
Szafari állatok

Induljanak hát egy kalandos expedícióra az afrikai mezőkre! Ismerkedjenek meg nyolc gyönyörű, méltóságteljes állattal, melyeknek otthona a szavanna. Rakják ki a mellékelt állat-modelleket és állítsák össze a saját szafari expozíciójukat! A könyv 59 papírmodell-darabot tartalmaz, amelyekből 8 afrikai állat és egy kivehető dioráma állítható össze. (link)

Az Oroszlánkirály
Üdvözöllek a szavannán, ahol az állatok harmóniában élnek eggyütt. Tudd meg miként cseperedett Simbából, a kis kölyökoroszlánból apja nevéhez méltó bátor és bölcs király. Olvasd az oroszlánkirály megható és tanulságos történetét, és minden részletében megelevenedik előtted ez a csodálatos mese!

Film
Állatok - egy kicsit másként: Szavanna

Vegyen részt egy lenyűgöző, forradalmian újszerű expedíción a világ legérintetlenebb élőhelyeire, és még tovább, az ott vadászó, harcoló és menekülő állatok belsejébe! A kétrészes mérföldkő-jellegű minisorozat látványos számítógépes grafikák, valamint a legmodernebb képalkotó módszerek és orvosi diagnosztikai eszközök segítségével vadonatúj szemszögből tárja elénk a természeti világot, megmutatva, hogy milyen biomechanikai csodák teszik lehetővé azokat a vadász- és akrobatamutatványokat, melyek előtt mostanáig - tudósként és laikusként egyaránt - döbbenten, értetlenül álltunk.

 
Csevegj
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!