Just-Savanna - Tudj meg mindent a Szavanna állatairól
Állatok
Állatok : Életmód

Életmód


Az afrikai elefántok szociális igényű, magukat családban jól érző állatok. Olyan összhang van jelen egy-egy családon belül, hogy ha az egyik elefánt elpusztul, először megpróbálják "felébreszteni". Kétségbeesetten próbálkoznak. Mikor ez nem sikerül, elkezdik "mesterségesen etetni" fűvel és más növényekkel, majd ágakkal és levelekkel  „eltemetik" és gyászolják halottaikat, valamint órákon keresztül virrasztanak az elhunyt állat mellett. Furcsaság talán, hogy egy családot csupán a tehenek  ill. csemetéik alkotják, mely családnak vezetőül egy olyan tehenet ismernek el, akit a család minden tagjához rokoni szál fűz. A fiatal bikákat rögtön az ivaréretté  válást követően kizárják a családból, így ők magányos életet élnek különféle csoportokba szegődve. Miután a fiatal bika felnőtt, kifejlett állattá fejlődik, egyedül él és vándorol a szavannákon, azonban ha egy családban a tehén épp megtermékenyítőképes állapotban van (üzekedik), rövid időre befogadják a családba a bikákat is. Az elefántcsordák ugyan képesek hatalmas távolságokat akár egyszerre is megtenni, vízközelből soha nem távolodnak el túl messzire, ugyanis higiénés és testhűtési okokból az ivás mellett fürdésre is felhasználják a környék kisebb tavacskáit, tavait. Fürdés után ormányuk segítségével poros földdel hintik be testüket, amely így az testre ragadva megvédi az elefántot a rovaroktól. Viszonylag sokáig, átlagosan 70 évig élnek. Haláluknak gyakran egész prózai oka van: kihull a foguk és nem tudják többé megrágni az ételt.

 
Just-savanna

Köszöntelek a just-savanna.gp-n, ahol megtudhatsz nagyon sok érdekességet a szavanna állatairól. Olvashatsz ismertetőt magáról a szavannáról is. Remélem mindent megtalálsz ami érdekel a témában.

Az oldal a G-Portál História portálépítő versenyére készül, ám a verseny után is tervezem a szerkesztést. Remélem a megadott határidőn belül elkészülök mindennel amit tervezek.

Források:
wikipédia
sulinet
geographic.hu
port.hu

Kezdőlap    Szavanna    Állatok
Érdekességek

Afrikáról volt régebben egy verseny, amire készítettem egy portált. Így a Szavanna részhez külön nem írok le mindent Afrikáról hiszen nem az a verseny témája. Ha esetleg érdekel valakit ...
Africa-online

 
Másik oldal

 
Ajánló

Könyv
Szafari állatok

Induljanak hát egy kalandos expedícióra az afrikai mezőkre! Ismerkedjenek meg nyolc gyönyörű, méltóságteljes állattal, melyeknek otthona a szavanna. Rakják ki a mellékelt állat-modelleket és állítsák össze a saját szafari expozíciójukat! A könyv 59 papírmodell-darabot tartalmaz, amelyekből 8 afrikai állat és egy kivehető dioráma állítható össze. (link)

Az Oroszlánkirály
Üdvözöllek a szavannán, ahol az állatok harmóniában élnek eggyütt. Tudd meg miként cseperedett Simbából, a kis kölyökoroszlánból apja nevéhez méltó bátor és bölcs király. Olvasd az oroszlánkirály megható és tanulságos történetét, és minden részletében megelevenedik előtted ez a csodálatos mese!

Film
Állatok - egy kicsit másként: Szavanna

Vegyen részt egy lenyűgöző, forradalmian újszerű expedíción a világ legérintetlenebb élőhelyeire, és még tovább, az ott vadászó, harcoló és menekülő állatok belsejébe! A kétrészes mérföldkő-jellegű minisorozat látványos számítógépes grafikák, valamint a legmodernebb képalkotó módszerek és orvosi diagnosztikai eszközök segítségével vadonatúj szemszögből tárja elénk a természeti világot, megmutatva, hogy milyen biomechanikai csodák teszik lehetővé azokat a vadász- és akrobatamutatványokat, melyek előtt mostanáig - tudósként és laikusként egyaránt - döbbenten, értetlenül álltunk.

 
Csevegj
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!