A hátsó-indiai tobzoska (Manis javanica) az emlősök (Mammalia) osztályába a tobzoskák (Pholidota) rendjébe és a tobzoskafélék (Manidae) családjába tartozó faj.

Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön, Indonéziában (Jáván, Szumátrán, Borneón és a Kis-Szunda szigeteken), a Fülöp-szigeteken, Vietnamban, Laoszban, Kambodzsában, Malajziában és Szingapúrban él. Élőhelye nagy változatosságot mutat, az őserdőktől (primér erdőktől) és másodlagos (újranőtt, szekunder) erdőktől kezdve a szavannákon  át a bozótosokig. Gyakran megtalálható művelt területeken, kertekben, ültetvényeken is. Bár elsősorban a földön él, a maga által vájt vagy elfoglalt üregekben alszik, a fákra is felmászik pihenés vagy élelemszerzés céljából.

A hátsó-indiai tobzoska általában magányosan jár, de megfigyeltek már párokat is. Félénk éjszakai életmódot folytató állat. Ha veszélyt érez, farkával egyensúlyozva gyorsan tud járni hátsó lábán is. Farkát kapaszkodása is használja. Megfigyelték már úszás közben is. Naponta 0,7-1,8 km-t tesz meg.[1] Nagyon jól ás, az üregeit növényekkel  béleli ki. A faj egyedeinek kommunikációjáról még kevés ismeret áll a rendelkezésre, valószínűleg a szagjelek a legfontosabb kommunikációs eszközeik. Mint az emlősöknél  általában, fontos a vizuális kommunikáció, tapintással főleg anya és utódja, a lehetséges párok, vagy a lehetséges vetélytársak érintkeznek. A hátsó-indiai tobzoska pikkelyes páncélzata védelmet nyújt számára a ragadozók, a bozóttüskék és a kövek ellen. Fenyegetés esetén először tüskés farokpikkelyeit suhogtatja. Ha ez nem hatásos, akkor szorosan összegömbölyödik, lágy, védetlen hasával befelé. Ha erőszakkal kigömbölyítik, utolsó eszközként bűzös mirigyváladékot lövell támadójára, egyidejűleg beleit is kiüríti.

A hátsó-indiai tobzoska kizárólag hangyákkal és termeszekkel táplálkozik. Fontos szerepet játszik a rovarok számának szabályzásában. Becslések szerint egy felnőtt tobzoska évente 70 millió rovart fogyaszt el.[1] Üregeinek építésével és a hangyák utáni ásással segíti a talaj levegőztetését is.