A vándorsólyom (Falco peregrinus) a madarak (Aves) osztályának a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj.,

A vándorsólyom kozmopolita elterjedésű faj, amely megtalálható Európában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában. Nagy elterjedési területe miatt számos alfaja alakult ki. Nem vonuló, de az északi populációk kóborló egyedei télen délebbre húzódnak, míg az enyhébb éghajlaton költő állományok egyedei helyben maradnak, bár ezek is nagy területen kóborolnak.

Magyarországon a törzsalakhoz (F. p. peregrinus) tartozó egyedek fészkelnek és a fészkelési időszak után kóborló, sokfelé felbukkanó példányok döntő többsége is ehhez az alfajhoz tartozik. Átvonulóban ritkán megjelenik az északi (F. p. calidus) alfaj néhány egyede. Ez utóbbi ezidáig 8 alkalommal került elő hazánkban.

E ragadozó hossza 40-46 centiméter, szárnyfesztávolsága 92-110 centiméter, a testtömege a hímnél 600-750 gramm, míg a tojónál 900-1300 gramm. A hím egyharmaddal kisebb, mint a tojó. A kifejlett példányok tollazata a hátoldalon sötét palaszürke, a hasoldalon hófehér alapon sorokba rendeződött fekete, csepp alapú pettyekkel. Faji jellegzetessége afekete sapka és a széles, fekete, jól körülrajzolt barkó pofája két oldalán. A felsőtesten sötétbarna alapszínű fiatal egyedeken is jól látható ez, csak színe barna. A fiatalok hasi tollazatának alapszíne halvány sárgásbarna, hosszúkás sötétbarna szárfoltozással.

A vándorsólyom tartós, gyakran élethosszig tartó párkapcsolatban él. Bár elsősorban sziklafalakon, magas épületeken költ, akár a földre (például homokdűnére) is lerakhatja tojásait. Vadászatra kedveli a nyílt, szabad területeket, például a pusztákat, sztyeppéket, mocsarakat és félsivatagokat. Vadászterületének nagysága rendszerint 40 - 200 négyzetkilométer. A vándorsólyom szinte kizárólag repülő madarakra vadászik. A veréb nagyságútól a gém méretűig több száz madárfaj szerepel az „étlapján” világszerte. Emellett nagyobb, repülő rovarokat, denevéreket, egyes helyeken rágcsálókat is zsákmányolnak.Támadását általában nagyon magasról indítja. Összezárt szárnyakkal, meredek szögben, zuhanórepülésben támad, amelyet rövid, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsít fel. Ilyenkor – mérések tanúsága szerint – akár a 400 km/órát is elérheti a zuhanó madár sebessége. Az áldozatot kisebb sebességnél egyből megragadja. Nagyobb sebesség esetén, pedig hátrafeszített, borotvaéles hátsó karmával „hasítja” végig a zsákmány hátát, általában eltörve annak gerincét. Emellett más módszerekkel is szokott vadászni. Ilyenkor a sík, vizes területek felett alacsonyan és gyorsan repülve pásztázza a vízpartot és a sekély részeket, parti madarak után kutatva. A felriadó csapatból gyakran sikeresen zsákmányol. Sokszor vadászik párban is. Téli időszakban az összeszokott párok együtt indulnak vadászni. Általában a hím magasabban kíséri a tojót, és ő támad először a felriasztott prédára. Ha az első támadás nem sikerül, akkor felváltva támadják a kiszemelt zsákmányt. Bármilyen jó vadász is azonban a vándorsólyom, csupán minden ötödik-tizedik támadása eredményes. Hazánkban leggyakoribb zsákmánya a házigalamb és a seregély, de a táplálékmaradványok és az eddigi megfigyelések alapján meggyvágó, kék cinege, fekete rigó, veréb-fajok is kedvelt prédái. Vizes élőhelyeken főleg dankasirályt, csörgő récét és pajzsoscankót ejt el. Képes elfogni a kiválóan repülő sarlósfecskét is. A szabad természetben 20 évet is élhet.

A vándorsólyom hazai állománya az 1930-as években 40-50 pár lehetett. Legkedveltebb költőterületei közé tartozott a Bükk, a Zemplén, ezen felül a Dunakanyar és tágabb térsége: a Pilis, a Börzsöny és a Gerecse. 1950-ben 19 párra becsülték az országos állományt, de csak néhány párnál találtak fiókákat. Az állomány csökkenésében ekkor a fészkek kifosztása is jelentős szerepet játszott. Az Európai Természetvédelmi Bizottság 1973-ban Strassbourgban tartott ülésén készült jelentésében megállapította, hogy a világállomány a környezetben tartósan felhalmozódó, szintetikus rovarirtó szerek, főleg a DDT bevezetése okozta. Utolsó ismert hazai költőhelye a bükki köveken volt 1964-ben, ekkor a Budapesti Állatkert számára begyűjtötték a fiókákat. Ezután sikeres költésről már nincs adat. Egy nagyméretű balatoni halpusztulást követően hazánkban – a világon először – 1968-ban a DDT használatát betiltották, ezt követően még évtizedeket kellett várni, amíg kedvező hatások jelentkeztek. A fajvédelmi intézkedések, főként az emberre is veszélyes DDT betiltásának hatására Nyugat-Európában állománya lassan stabilizálódott. 1997-ben Magyarországon 33 év után ismét sikeresen költött vándorsólyom, a fészekből 2 fiatal madár repült ki. 1997 óta a vándorsólyom minden évben sikeresen költött hazánkban. A párok száma lassan növekszik, 2005-ben már 7 pár fészkelt.